Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Hírek

Apró hírek

2018.03.18. 12:41, fruzsinakinga

Először is, szeretném megköszönni a visszajelzéseket a lappal kapcsolatosan, örülök annak, hogy több embernek is elnyerte tetszését. Igyekszem minél több hírt megosztani veletek. A mai napon három rövid hírrel érkeztem hozzátok. 

Megkezdődtek a PLL Spin off forgatásia:
 

Ősszel jelentették be, hogy a Pretty Little Liars spin off sorozatában, a Pretty Little Liars: The Perfectionis, amiben Sasha Pieterse és Janel Parrish is szerepet kapott, mint Alison és Mona. A sorozat munkálatai már elkezdődtek, hiszen a szereplők néhány napja részt vettek az első rész felolvasásán, most pedig már a forgatásoknak is nekiláttak, melyről Sasha posztolt képeket. 

Nat Kelley gyászol :
 

A Dynasty gyönyörű színésznője szomorú dolgot közölt pénteken követőivel. Az egy hete befogadott cicája, Pepino Gatito elhunyt egy komplikáció következtében.  A 8 hónapos kandúrnak nagyon rossz sorsa volt, hiszen mielőtt Nathalie szerető gondoskodása alá került, egy olyan helyen tartották fogva, ahol rákényszerítették arra, hogy patkányokat fogjon és egye is meg őket. A szürke szépség csupán egy hetet tölthetett a színésznővel. 

Crhistina Perri megmutatta kislányát:
 

A Thousand Years énekesnője,2017 augusztusában jelentette be, hogy anyai örömök elé néz. A kicsi Január 17-én született meg, és a gyönyörű hangzású, Carmella Stanley Costabile nevet kapta a szüleitől. Természetesen a kislány születése után, az ifjú anyuka teljesen elvonult, és nem posztolt közösségi oldalaira, hiszen élvezte az első heteket, amit gyermekével és vőlegényével tölthet. Azonban, egy héttel ezelőtt az énekesnő megosztott velünk az első képet kislányáról, tegnap pedig egy újabb fotót tett közzé a büszke anyuka. 

Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
Még nincs hozzászólás.
 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.